Viki in a nutshell

Vikiről röviden #1: a meta-táska. Vikinek van egy kicsi rózsaszín és egy nagyobb, kék táskája. Ma vettem észre, hogy a kékben főleg a rózsaszínt hordja. Mint elmondta, azért, mert bizonyos ruhákhoz nem megy a rózsaszín, átpakolni mindent meg milyen macera lenne.

Vikiről röviden #2. Múltkor látta rajtam a Menő Manós pólómat, és tökre tetszett neki. Most meg a TV-ben pont az ment, és erre úgy hívta fel a figyelmemet, hogy "a pólód van a TV-ben".

Geekparty és egy breaking news

Múlt héten, csütörtökre raktuk a lakásavató geekbulit az ISC-s kollegákkal. A terv az volt, hogy spagettit és Guitar Herot tolunk az arcunkba, mindkettőt nagyobb mennyiségben. Végül mindkettő sikerült is.

Elsőre mondjuk gigászi feladatnak tűnt egyedül főzni hat emberre, már csak azért is, mert teljesen ismeretlenek voltak számomra az arányok. Ennek megfelelően sikerült is egy egész kiló pasta-t kifőzni, aminek a fele sem fogyott persze el, ráadásul a visionary leader-ünk hatására a lé, amiben a tészta főtt, viszonylag egyenletesen beterítette a főzőlapot. Viszont mentségére legyen mondva, hogy beszerzőmissziót szervezett az Ikeába, ahonnan feltehetőleg Büdåppest márkájú sajtreszelőt zsákmányolva érkeztek (kiváncsi vagyok, hogy vezethetett Zape, ha azóta se Maya, se Encsé nem nagyon akar beülni mellé).

A titkosügynökök magányossága

Persze, a James Bond-filmekből nem feltétlenül ez jön le, de valójában a világ egyik legszarabb dolga lehet titkosügynöknek lenni. Az ember mindent, mindenét feláldozza a felesküdött elveire, és még egy kibaszott medált sem kaphat soha, hiszen pont az a dolog lényege, hogy senki nem tudhat a teljesítményéről.

Aztán a végén ott ül fél lábbal egy tolókocsiban, és mindenkinek azt kell mondania, hogy elütötte egy autó.

Mark all as read

A mai informatika szigorlattal túlvagyok a főiskolai tárgyakon. Sőt, az anal 5-6 személyében még túl is toltam.

Sávok, here I come!

A hétvége rendeltetésszerű használata

A hétvége nem arra való, hogy tanuljunk meg dolgozzunk. Hétvégén élményeket kell gyűjteni -- és azt hiszem, ez a mission most különösen jól sikerült.

Pénteken Irie Maffia-koncertet ajánlott Tibuci, úgyhogy Anitával elnéztünk este a ZP-be. Mondjuk pont Tiborral nem sikerült összefutni, mert lemerült közben a telefonom. A koncert amúgy szerintem nem volt túl nagy eresztés (featuring Sena ide vagy oda), anno az egyéves koncertjük az A38-ban összehasonlíthatatlanul jobb volt.

Aztán szombaton reggel lett egy kis csúszás, Edina kitalálta ugyanis, hogy Simont, Milánék újszülöttjét látogassuk meg délelőtt. Szóval rohanás, ráadasául a virágboltban is sor volt, apropó virág, milyen komoly lehet már a virágkötés-domain, ha arra hogy

Valami vidám, tavaszias csokrot szeretnék egy újdonsült kismamának

az a visszakérdezés, hogy

Kisfiú vagy kislány született?

és enélkül nem tudja elkezdeni a komponensek összeválogatását...

Simon egyébként majdnem ötödfél kiló, de egyáltalán nem úgy, hogy kövér, hanem hogy nagy. Úgy tűnt, egyelőre nem biztos még benne, hogy érdekli őt ez a kinti izé, főleg hunyorog, és nagynéha néz csak körül.

Aztán ma, vasárnap jött a hétvége desszertje: Nitával azt találtuk ki, hogy ebéd gyanánt együtt piknikezünk a Városligetben. Rendeltem szusit, meg hasonlóan furcsa desszerteket is (nem is hinné az ember előre, hogy milyen finom lehet a karamellás-csillis banán), kivittünk egy nagy pokrócot, vittünk innivalót meg poharakat (nem ám hogy műanyag izékkel égessük magunkat), és élveztük a jóidőt.

(ZaPénak meg megnyugtatásul közlöm, hogy közben azért gőzerővel olvasom a könyvet is, szóval remélhetőleg hamarosan vissza tudom vinni)